Küzdősportok

Joshuát megfoszthajták a vb övétől

Sűrű program elé nézhet Anthony Joshua, akinek máris üzent a WBO elnöke, Paco Valcarcel:

„Most már jöhet a csata a kötelező kihívókkal, 180 napon belül Oleksandr Usykkal kell megküzdened.”

Ha ez nem lenne elég, akkor vajon mit szól a brit ökölvívó ahhoz, hogy az IBF azt is elrendelte, Kubrat Pulev ellen is meg kell vívnia a kötelező címmérkőzését. Nyilvánvaló, hogy Joshua nem tud eleget tenni mindkét kötelezettségének, így egészen biztos, hogy valamelyik vb-övétől meg kell válnia.

Hogy melyik övtől válik meg Joshua, arról még csak találgatások folynak, de ebbe valószínűleg promótere, Eddie Hearn is bele fog szólni. Az eddigi nyilatkozatok alapján a WBO övétől köszön el Joshua, ami így az ukrán Usyk-ra száll át, akinek szintén Hearn a promótere.

Természetesen a Joshua-Usyk mérkőzés szólna nagyot, de a promóter minden bizonnyal ennél okosabb és tudja, hogy ez az összecsapás később még nagyobbat üthet.

Az már más kérdés, hogy ezek után a Deontay Wilder elleni találkozóra jövőre egyáltalán sor kerülhet-e, hiszen erről egyáltalán nem tettek említést, pedig az amerikai ökölvívó megküzdene Joshuával.

„Hányszor hívtam már ki? Õ meg csak bujkál. Amikor ők készen állnak, mi is ott leszünk. Milyen formában hívjam még ki? Tárcsázza a számunkat és beszéljünk. Én csak azt akarom bizonyítani, hogy a legjobb nehézsúlyú vagyok és a földkerekség leggonoszabb embere. Õk viszont nem akarják ezt a mérkőzést. Csak manipulálják a rajongókat ott Angliában, meglehetősen nagy sikerrel” – mondta pár hónapja Wilder.

Forrás: SkySports.com
Borítókép: Richard Heathcote/Getty Images